Tavaszi gardrób frissítés

Szerencsére lassan vége a télnek, következnek a szép, napos napok. Ezzel párhuzamosan csökken a rajtunk lévő ruhák mennyisége, testünk is végre fellélegezhet.

Aztán ilyenkor azon vesszük észre magunkat, hogy már megint nincs semmi, amit felvehetnénk. Úgy érezzük, hogy „nincs egy rongyunk sem!”

Öltöző, Szekrény, Design, Belső Ház

Ezért ha van egy szabad délutánod, azt javaslom, amit ősszel is.  Őszi ruhatárváltás :-)

Pakolj ki minden téli holmit a szekrényedből és szortírozd őket a következők szerint:

-          elhasználódott, elszakadt, kopott, utálom, már nem fogom felvenni

(ezeknek adj új funkciót vagy add oda valakinek, aki esetleg még tudja használni)

-          már nem kedvenc, de még sajnálom kidobni

(ezek még jók lehetnek otthoni használatra)

-          hibátlan, kitűnő állapotban van, még fel fogom venni

(ezt megint két csoportba tudod osztani:

a.)    még tudom hordani a tavasz folyamán, ha esetleg hűvösebb nap lesz

b.)    már nem veszem fel a tavasszal, mert túl vastag, túl meleg, túl kék stb.)

Ebben az esetben ezt a b. csoportot máris elrakhatod a következő téli szezonra (tisztán, kivasalva, összehajtogatva stb.).

Most vegyük elő az ősszel elrakott múlt tavaszi-nyári szezon ruháit és vizsgáljuk meg, mi az amit tavasszal is tudunk belőle hordani, esetleg összepárosítva az a. csoporttal. (Milyen szerencse, hogy ezeket már rendben raktuk el!).

És ezek után már csak a fantáziánkat, a kreativitásunkat kell elővenni és indulhat a ruhák párosítása. Próbálj ki mindent mindennel (ehhez kell a szabad délután!), hogy meglásd mi mivel kombinálható jól. Nem kell feltétlenül sok pénzt otthagyni a boltokban ahhoz, hogy csinosnak érezd magad. Az én tapasztalatom az, hogy inkább a kicsit több időráfordítás az, ami meghozza a sikert. Ha nincs elég ruhád (és melyik nőnek van), gondolkodj egy kicsit és meglátod, megtalálod a megoldást anélkül, hogy a boltba kellene szaladnod.

Azért nem árt, ha az ember rendelkezik egy alap ruhatárral! Alap ruhatár

Ha végeztél a ruhák kombinálásával, nyisd ki a fiókodat, dobozodat stb. amiben a kiegészítőidet tartod és próbáld azokat is az összeállításaidhoz.

Ha egy-egy összeállítás jól sikerült, akkor készítsd ki holnapra, holnaputánra stb. Így máris több összeállítással könnyítheted meg az esti ruhakikészítést!

Egyébként is remek dolog a ruháinkkal foglalkozni, és ha még a barátnők is besegítenek jó ötleteikkel, az még jobb móka!

Ne feledkezz meg a cipőkről sem! Ha kell, vidd őket cipészhez, vagy pucold ki mindegyiket szépen! Meglátod, megéri a fáradtságot.

Jó szórakozást kívánok Nektek!

   Szekrény, Ruházat, Kék, Ruhásszekrény             Cipő, Cipő Szekrény, Női Cipő, Balerinák

 


Elérhetőség

Angyali Háztartás