Lakásfelújítási kisokos
A nyár a lakásfelújításra is jó lehetőséget nyújt. Érdemes azért előre betervezni, bár az ad-hoc jellegű felújítás, festés baráti társaságban, party jelleget kölcsönözve neki, lazán, vidáman szintén kitűnő móka.
Lássuk csak, hogyan is foghatunk hozzá, hogy minden tekintetben megkönnyítsük az egész felújítás, festés, takarítás menetét.
1. Tervezzünk:
- nézzük meg, hogy mit is szeretnénk (festünk vagy tapétázunk, milyen színben gondolkodunk, bútort is cserélünk-e stb.)
- nézzük meg, hogy mennyi keret áll rendelkezésre (ezt előzetes tervezéssel a maximumunkra hozhatjuk)
- gondoljuk végig, hogy magunk (család, barátok, ismerősök) szeretnénk elvégezni a munkát vagy szakembert hívunk
- tervezzük be az időpontját
- ehhez igazítsuk a lépéseket
2. Ne feledkezzünk meg arról, hogyha szakemberrel akarjuk elvégeztetni a felújítást, akkor aztérdemes időben megbeszélni vele, mert nyáron a csúcsszezonban nehéz megfelelő szakembert találni (ilyenkor már teljesen be vannak ütemezve).
3. Kérdezzük meg azért a barátokat, ismerősöket, családot, hogy kinek van egy kis ideje segíteni és miben tudna segíteni.
4. Vegyük meg a szükséges dolgokat (festék, tapéta, glett, fólia, ragasztó stb.) vagy vetessük meg a szakemberrel (ő úgyis jobban tudja, hogy mire van szükség). A lakásfelújítással foglalkozó embereknek általában a szakboltokban kedvezményt adnak, így olcsóbban juthatunk hozzá az alapanyagokhoz.
5. Szerezzünk kartondobozokat, amibe belepakolhatunk mindent a szekrényekből. Itt most meg is ragadhatjátok az alkalmat egy alapos selejtezésre. Ne sajnálj megválni attól, amire nincs igazán szükséged! Talán másnak még jó lehet! Érdemes a dobozok oldalára filccel ráírni, hogy mi van benne.
6. Ha megteheted, mert van elég helyed, akkor pakolj ki mindent az adott helyiségből. Sokkal gyorsabban, könnyebben megy a munka, ha a helyiség üres, nem kell kerülgetni a szekrényeket, ágyat stb.
7. Ha mégis bent marad valami, akkor fóliázd le és ezt javaslom az ablakkal is. Mennyivel könnyebb megpucolni, ha nem kell előbb levakarni róla a festéket!
8. Fóliázd le a parkettát is! Tehetsz még a földre újságpapírt is pluszban. Ez felszívja a lecsöpögő festéket, megkönnyítve a takarítást.
9. A helyiség ajtaja elé helyezz nedves rongyokat és kérj meg mindenkit, aki kijön a helyiségből, hogy törölje meg a lábát. Ne hordják szét a festéket a cipőtalpukon az egész lakásban!
Még egy kis segítség: Takarítás megtervezése Takarítóeszközök takarítása
10. Tervezd meg, hogy főzni fogsz-e a dolgozóknak. Ha igen, akkor mit? Én csak valami egyszerű dolgot javasolok, amit esetleg előre is el tudsz készíteni. Ha van segítséged, akkor megkérheted, hogy készítse el ő az ebédet és hozza át.
11. Ásványvízről mindenképpen gondoskodj! Ebben a melegben azért pótolni kell a folyadékot!
Szóval, ha úgy gondolod, hogy belevágsz, akkor kitartást és jó szórakozást kívánok Neked!