Költözés - kisokos

 Ügynök, Épület, Üzleti, Megvesz, Autó

 

Mindannyiunk életében jött már el az az idő, amikor költözni kellett. Munkahelyváltás, válás vagy összeköltözés stb. Igazából teljesen mindegy a költözés szempontjából. A doboz, a fejetlenség, a keresgélés és az idegesség minden esetben ugyan az. Az ember hajlamos megbánni, hogy belekezdett egyáltalán.

De nem kell ennek feltétlenül így lennie. Lehet költözni a várakozás izgalmával, örömmel és jókedvvel is! Lehet ez egy jó kis baráti összejövetel középpontja is. szervezzünk rá baráti találkozót, persze igénybe véve a barátok segítségét, ami ilyenkor, lássuk be, igen csak hasznos jól jön ám!

De hogy is fogjunk hozzá a költözéshez?

-          Szerezzünk sok-sok dobozt! Dobozokat a környező boltokban kérhetünk. A boltosok úgy is            csak kidobják, nem igazán van rá szükségük. Ha szépen kérünk, biztosan kapunk.

-          Szelektáljunk! Csak azt vigyük magunkkal amire valóban szükségünk van.

-          Készítsünk egy külön dobozt. Legyen benne törülköző, szappan, WC papír, fésű, fogkefe,                fogkrém, egy-két gyógyszer (pl. fejfájás csillapító, hasfogó, lázcsillapító, ne legyen rá                      szükség, de jó azért, ha kéznél van), papucs, hogy ne ezeknek az alapvető dolgoknak a                  keresésével kezdjük életünket új otthonunkban. Címkézd fel ezt a dobozt is!

-          Készpénzt, ékszert ne a bútorszállítókkal vitessük, vagy ne hagyjuk a párnahajban, hanem            ezeket a dolgokat magunk szállítsuk, tartsuk a táskánkban!

-          Készítsünk be egy nagy nylont a szemétnek és egy nagy üres dobozt „Adomány” felirattal.            Ebbe tehetjük azokat a dolgokat, akire már nincs szükségünk, de nem szemét és valakinek            még örömöt szerezhetünk vele. Esetleg ha kedved, időd stb. engedi, tedd fel őket                          valamelyik oldalra és csinálj belőlük egy kis pénzt! Költözés után biztosan jól jön egy kis                pluszbevétel!

-          Külön dobozba tegyük már eleve a téli és a nyári ruháinkat, szépen, összehajtva, hogy az              új helyünkön máris így kerülhessen be a szekrénybe. A dobozokra mindig írjuk rá, hogy mi            van benne. Ezzel nagyban megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, ha majd keresünk                        valamit. Érdemes először azokat a dolgokat bedobozolni, amikre éppen most nincs                          szükségünk.

-          Külön dobozba tegyük a fontos iratokat, dokumentumokat és egyéb papírokat. A dobozra              szintén írjuk rá, hogy pontosan mi van benne.

-          A könyveket kisebb dobozokba tegyük. Ha egy nagy dobozt raksz tele könyvvel, nincs az az            ember, aki azt felemeli vagy elcipeli Neked, ha mégoly segítőkész is. Jobb több kis dobozt                megrakni velük.

-          Ne feledkezzünk meg a törékeny dolgokról sem. Ha tudunk szerezni fátyolfóliát, akkor az a            legjobb. Minden törékeny tárgyat egyesével csomagolj be, ha teheted. Ha nincs fátyolfólia,            jó lesz az újságpapír is. A dobozt ebben az esetben se felejtsd el felirattal ellátni és írd rá,                hogy törékeny, nehogy valaki „buliból” dobálja vagy rádobjanak valamit!

-          A konyhai apróságoknak készíts külön dobozt és feliratozd ezt is.

-          Figyelj oda, hogy minden doboz legyen jól lezárva a költözés ideje alatt. Egyébként is                    érdemes vastagabb ragasztószalaggal megerősíteni a doboz alját , oldalát, nehogy menet                közben szétszakadjon!

-          A dobozokra azon kívül, hogy mi van benne, érdemes azt is ráírni, hogy melyik helyiségbe              kell tenni. Ezzel is időt tudsz spórolni. A konyhai dolgok mindjárt mehetnek a konyhába, a              fürdőszobai kütyük meg a fürdőbe stb.

-          Ha visszük a bútorainkat is, akkor először is pakoljunk ki mindent belőlük, hogy                            könnyebben lehessen mozgatni őket. Figyeljünk oda arra is, hogy az ajtókat széles                        ragasztószalaggal rögzítsük, nehogy menetközben kinyíljanak és valakinek becsípjék az                  ujját, vagy a fejére essen egy ajtó. Próbáljuk élve megúszni a költözést.

-          A szobanövényeket ne költözés előtt öntözzük meg. Kár lenne, ha a teherautóban minden            sáros lenne, nem?

-          Költözés előtt engedjük le a hűtőt, fagyasztót és a mosógépet is. Próbáljuk kiszárítani őket            időben, hogy ne vizezzük össze a teherautón a szállítmányt!

-          És az egyik legfontosabb! Mindig legyen elég ember a költözéshez. Ha pl. emeletről hordjuk            le a holmit, mindig legyen valaki lent is aki felügyeli a dobozokat, apróságokat. És ugyanígy            az új helyen is ha nem tudjuk egy körrel megoldani mindennek az elszállítását. Legyen                  mindig valaki, aki felügyel az utcán maradt dolgokra!

-          Ha mindent kipakoltunk a régi otthonunkból, akkor egy gyors takarítást, szellőztetést azért            végezzünk el. Az utánunk jövő is ember. Adjuk azt, amit magunk is elvárnánk!

                                    Mozgó Kerékpárral, Eltávolítás, Bőröndök  

Kellemes költözést kívánok mindenkinek, aki most fog hozzá. És kitartást! Egyszer ennek is vége! 

 


Elérhetőség

Angyali Háztartás