Kötés - alapok 6.

Többen szóvá tettétek, hogy még egy-két dolog kimaradt a kötés témájában. Nagyon szépen köszönöm a jelzéseket, erről megfeledkeztem. Pedig a szemek fogyasztása és szaporítása ugyanolyan fontos, mint maga a kötés megtanulása, hiszen enélkül nem tudunk bizonyos dolgokat elkészíteni. Mindkettő fontos, pl. ha egy pulóver ujját vagy karkivágását akarjuk kialakítani vagy egy szoknya, ruha derékrészét, esetleg egy pulóver nyakkivágását. 

Még egyszer hálásan köszönöm Nektek az észrevételeket! És most lássuk a feladatot:

 

Szaporítás: A kötést úgy szaporítjuk, hogy egy szembe egyszer elölről öltünk (a szemet nem vesszük át) és kötjük meg a szemet, utána pedig ugyanabba a szembe hátulról öltünk és kötjük meg a szemet. (csak ekkor vesszük át az eredeti szemet lekötve a másik tűre). Ezt megtehetjük az első, utolsó előtti (az utolsót csak simán átemeljük) szemnél vagy pedig a kötés bármelyik másik szeménél is. Javaslom, hogy csak minden második sorban szaporíts, a köztes sorokat csak kösd az adott minta szerint, hogy egyenletes legyen a munkád. Persze, ha a leírás másként rendelkezik, akkor azt kövesd!

Fogyasztás: ekkor két szemet simán összekötünk és így egy szemet kapunk. 

Hogy szép, egyenletes legyen a fogyasztás vagy kövessük a leírást (mintát), vagy pedig, ha fejből kötünk, akkor érdemes egy-egy szemet a sor elején és végén fogyasztani (vigyázz! A sor végén az utolsó szemet mindig csak átemeljük, ezért az utolsó előtti két szemet kell egy szemmé alakítani) és utána a következő sort rendesen végig kötni, majd az utána következő sorban megint fogyasztani, míg el nem érjük a kívánt szemszámot.

A képen látható mintát 20 szemről csökkentettem 10 szemre, majd visszaszaporítottam 20 szemre.