Kötés - alapok 1. rész

Nagyszerű hobbi, ha az ember tud kötni. Van olyan, amikor az ember nem tud mit kezdeni a szabadidejével és kedve lenne valami szép dolgot létrehozni. Erre remek lehetőség, ha megtanulunk kötni. Nagyon szép, egyedi darabokat készíthetünk, olyat ami nem jön szembe velünk az utcán! Másrészt csodálatos ajándékok (sapka, sál, kesztyű, zokni, babaruha stb.), kisebb-nagyobb darabok (edényfogó, kispárna) kerülhetnek ki a kezünk alól. Azért nem biztos, hogy így olcsóbb lesz az ajándék (csak ha összegyűjtöd mások maradék, megunt, fölösleges fonalait), de mindenképpen különleges.

Ehhez szeretnék segítséget nyújtani Nektek ezzel az új kis sorozattal. Minden héten másik mintát mutatok Nektek. Hetente csak egyet, hogy legyen elég időtök begyakorolni. Egy-egy mintával is nagyon szép dolgokat tudunk készíteni. Erre is mutatok példát.

Célszerű először kisebb darabokat készíteni, majd ha jól begyakoroltuk a kötésmintát, akkor érdemes nagyobb munkába fogni.

Hozzávalók: egy pár kötőtű, gombolyag fonal.

A szükséges kötőtű mérete mindig fel van tüntetve a fonal papírgyűrűjén.

 

Ez a rész mindig, minden kötés esetében ugyanaz: a fonal elején készítsünk egy kis csúszó hurkot. Ezt úgy tudjuk elkészíteni, hogy a mutatóujjunkra feltekerjük a fonalat egyszer, majd kihúzzuk az ujjunkat és a fonalat átdugjuk rajta és óvatosan meghúzzuk. Ez lesz az első szem. Felvesszük a kötőtűre.

  

Ezután a bal kezünk mutatóujjára megint tekerünk egyszer a fonalból, majd a kötőtűt alácsúsztatva az ujjunkat kihúzzuk. Most már két szemünk van a kötőtűn.

 

És ezt így folytatjuk, amíg meg nem kapjuk a kívánt szemmennyiséget.

 

Ma a lustakötést nézzük meg. Ez egy nagyon egyszerű művelet. Kellemes, puha összhatású darabot kapunk, ha ezzel a technikával készítjük el.

A gyakorláshoz elég harminc szem.

Mikor felvettük a tűre a szemeket, akkor azt a tűt, amin a szemek vannak átvesszük a balkezünkbe, a bal kezünk mutató ujjára feltekerünk valamennyi fonalat (a vérkeringésre vigyázni!)  és a jobb kezünkben lévő tűt beleszúrjuk az első szembe, 

majd a bal mutatóujjunkra feltekert fonal megfeszített részét a jobb tűvel áthúzzuk a szemen. És ezt így ismételjük, amíg az utolsó szemhez nem érünk. Az utolsó szemet mindig csak átemeljük az egyik tűről a másikra, így lesz a kötésünk oldala szép, egyenletes.

Mikor egy-egy sorral végeztünk, akkor a kötőtűket megcseréljük. Amin a kötés van, azt átvesszük a balkezünkbe, a jobb kezünkbe vesszük az üres tűt és kezdjük elölről. így szaporodik, nő szépen a kötésünk!

 

Jó próbálkozást, vidám kötögetést kívánok Mindnyájatoknak, szeretettel!