Hogyan kényeztessük kezeinket?

A tegnapi mosogatás után ma egy kicsit rendbe tesszük a kezünket. A kezünk ápolása egyébként is nagyon fontos. Egyrészt mert megérdemeljük (és a kezünk is), ha már olyan jól szolgál bennünket, pl. mosogat. De lassan bejön a tél, amikor a benti meleg és a kinti hideg meg a köztük lévő hőingadozás egyébként is megviseli a bőrünket, mely ilyenkor fokozottabb védelmet és törődést igényel.

Hát ne is szaporítsuk a szót, lássunk munkához.

A múltkor említett félretett kávézaccal mossunk kezet. Tegyünk egy keveset a tenyerünkbe belőle és ugyanúgy mossunk vele kezet, mintha szappannal tennénk. Ezután vagy bekrémezzük, vagy langyos olívaolajas pakolást tegyünk rá. Egy kis olívaolajat beleöntök egy kis tálkába, egy pillanatra bedobom a mikróba és meglangyosítom (de vigyázz! Ne legyen forró, mert megégetheti a kezedet és ezt nem akarjuk!) Ha langyoska akkor vattakorongokat áztatok bele és a kicsavart vattakorongokat a kezemre fektetem, befedem vele, a kilógó részeket (ujjam vége) pedig bedörzsölöm a maradék olajjal, majd így pihentetem kb. 20 percet. A kezed, körmöd roppant hálás lesz érte, ha egy héten legalább egyszer így kényezteted.

                                         Kéz, Százszorszép, Virág, Ujj, Körmök

Ha a körmöd gyenge, töredezik, akkor érdemes japán manikűrt csinálni vagy szalonban csináltatni. De véleményem szerint (mivel ehhez nem kell szaktudás) érdemes beruházni egy japán manikűr készletbe. Kb. 2-3 kezelés árából veszel egy dobozzal és évekig elég még akkor is, ha a barátnőiddel dobtok össze rá és közösen használjátok.

           

Ezt a következő képpen kell használni: a körmödet a kis hasáb alakú dörzsivel picit felbolyhozod (csak picit! Nem kell agyon dörzsölni). A méhviaszból a pálcikával egy mákszemnyit teszel a körmödre és beledörzsölöd a hozzávaló szarvasbőrrel. Célszerű egyszerre egy műveletet minden körmödön végrehajtani. Ha a méhviasszal készen vagy, akkor fogod a fehér port, mely a körmödbe zárja a méhviaszt és abból is egy mákszemnyit a körmödre teszel, majd az ehhez való polírozóval beledörzsölöd a körmödbe. Utána mosd le a felesleget a körmödről. A végeredmény fantasztikusan szép, csillogó és EGÉSZSÉGES körmök!

 

Ha hasznosnak találod a bejegyzést, kérlek oszd meg mással is. 

Fent vagyunk a facebookon is: Angyali Háztartás