Ez nem valami újabb játék neve, de felfoghatjuk annak is, akkor könnyebben ráveszed magad a „játékra”.
Ma egyik kedvenc ételemről, a palacsintáról akarom megosztani veletek a tudományomat J
Palacsintát sütni egy picit időigényes, de jó mulatság, és ha úgy nézzük, ha sütsz egy vagonnal, akkor eheted sokáig J, mivel a palacsinta remekül fagyasztható és bármikor előkaphatsz néhányat a fagyóról, megmikrózod és kész is. Pont olyan finom lesz, mintha most sütötted volna.
Először is bekeverjük a tésztát. Szükségünk lesz 3 db tojásra, 50 dkg lisztre, egy csipet sóra, tejre és szénsavas vízre (én régen szódavízzel készítettem), egy tálra és egy fakanálra, palacsintasütőre és egy palacsintasütő késre vagy lapátra, amivel megfordítjuk a palacsintát és egy kis szedőkanálra, valamint egy lapos tányérra.
A tálba üssük fel a tojást és egy kicsit keverjük össze a sóval, majd adjuk hozzá apránként a lisztet és a tejet felváltva. Mikor egy sűrű palacsinta tésztát kapunk, akkor hagyjuk állni egy fél órát. Cukor nem kell bele, mert könnyen odaragadhat sülés közben, aztán lehet mosogatni! Addig csináljunk valami mást, pl. mosogassunk el, vagy törölgessük el az edényeket, ha fáradt vagy, akkor olvass egy picit vagy szunyálj!
Mikor lejárt az idő, akkor szénsavas vízzel felhígítjuk a tésztát, de nem túlságosan. Tudom, ettől lehet frászt kapni, hogy mi az hogy nem túlságosan. Vagy mi a túlságos! Szóval mindig egy pici vizet adunk hozzá, összekeverjük és a szedőkanálba veszünk egy keveset és visszaöntjük lassan a tálba (jó szórakozás)és akkor látni kell, hogy egy picit sűrű, de nem annyira, mint amikor eredetileg összekevertük. Tegyünk bele még egy pici olajat és kész is. Ha akarsz még egy kicsit dobni rajta, akkor tehetsz bele egy kanál rumot, bajod nem lesz tőle, de az ízén sokat lendít! Persze ez elhagyható!
Közben feltesszük a palacsinta sütőt a tűzhelyre és egy pici (egy evőkanál) olajat öntünk bele. Mikor eléggé felmelegedett az edény (ha fölé teszed a kezed, akkor érzed), akkor egy kis szedőkanálnyit öntünk bele a masszából és gyors mozdulattal körbeforgatjuk a palacsintasütőben úgy, hogy mindenütt kitöltse azt. Nem kell bepánikolni, ha elsőre nem sikerül, gyakorlás teszi a mestert. A következő jobb lesz. Én amikor tanultam a palacsintasütés művészetét nagy haverja lettem nagyanyám kutyájának! Bizony igen hálás volt a sok palacsintáért! De nem keseredtem el, sőt megtanultam feldobva megfordítani azt.
Szóval szépen sül a palacsintatészta. Időnként rázogassuk meg a sütőt és ha megmozdul a tészta, akkor valószínű már jó a másik oldala. A kést vagy lapátot óvatosan csúsztassuk a tészta alá és emeljük meg egy picit, kukucskáljunk alá. Ha úgy látod, hogy már jó a másik oldala, akkor told alá a lapátot teljesen és egy hirtelen mozdulattal fordítsd át. Tedd vissza a tűzhelyre és süsd még kb. egy fél percet, majd lesd meg ezt az oldalát is. Ha jó, akkor csúsztasd a lapos tányérba és jöhet a következő.
palacsintasütő kés vagy lapát
A palacsintát nagyon sok mindennel meg lehet tölteni. Ha még a forró tésztát cukrozott kakaóporral szórod meg és feltekered, akkor mire minddel elkészülsz a kakaópor remekül elolvad a tésztában és egy finom, krémes, csokis palacsintát kapsz. De tehetsz bele lekvárt, túrós tölteléket vagy egy finom pudingot is.
Így ősszel én a nyers tésztába bele szoktam reszelni egy almát és úgy sütöm ki. Amikor kisült, még forrón megszórom fahéjas porcukorral és nem feltekerem, hanem négyfelé hajtom. Beleolvad az a finom fahéjas porcukor, Isteni finom!!!
De megtöltheted darált pörkölt maradékkal , tejfölös öntettel, tepsiben megsütheted, nagyon finom. Vagy ugyanezt a daráltpörköltös palacsintát bepanírozva kiránthatod. Fenséges! Friss vagy kevert salátát adhatsz hozzá és kész is egy jó kis második.
Szóval ha tele van a fagyasztód palacsintával, akkor már csak tölteni kell valamivel és kész is egy második fogás.
Mivel közeledik a karácsony és ha felkészülsz palacsintával, akkor kiolvasztva egy párat, készíthetsz Gundel palacsintát is!
Gundel palacsinta: A palacsintákat megtöltjük darált diós töltelékkel, négyrét hajtjuk, leöntjük csokiöntettel, mikróban átmelegítjük és kész is. Csinálhatod lángolóra is, ha szeszt öntesz rá és meggyújtod, vagy díszítheted tejszínhabbal is. Ahogy tetszik!
De készítheted mézes-mákos töltelékkel is. Igazán megy a karácsonyi menühöz!
A palacsinta annyira sokrétű! Remélem, hogy tudtam neked egy két használható tippet adni, hogy előre elkészítve máris könnyebé válljon a karácsonyi menütervezés, főzés, sütés :-)
Szeretettel kívánok Nektek jó gyakorlást! A szürke, sötét délutánok remekül megfelelnek ennek a tevékenységnek és még hasznos is!
Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Ha most iratkozol fel hírlevelemre, akkor részt veszel a vasárnapi nyereménysorsoláson, ahol kisorsoljuk a Házi receptjeim című könyvet, amely annyira egyedi, hogy Te magad kell, hogy megírd e gyönyörű kivitelű, keménykötésű könyvet.
Részletek a novemberi nyereményjátékban!
Szeretettel várlak facebook oldalamon is: Angyali Háztartás
—————